BÖJTE CSABA ATYA MÉLTATÁSA

Hagyománnyá vált már, hogy az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége A Magyar Nyelv Napjait azzal teszi még ünnepélyesebbé, hogy a Nyelvőrzés Díjával tüntet ki egy személyiséget, akinek neve összeforrt a vendéglátó városéval, és akit munkája, kiállása, eredményei érdemessé tesznek erre az elismerésre.
Déva nagy múltjából és biztató jelenéből sok név méltó a tiszteletünkre.
Most mégis az az egy előtt hajtunk fejet, aki a legkevésbé igényli és a leginkább érdemli ezt.
Idei kitüntetettünk Böjte Csaba ferences atya, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, erdélyszerte 14  gyermekotthon, 7 napköziotthon, magániskola és óvoda, szórványkollégium és bentlakás, csángó iskola, kismamaotthon, sőt rövidesen Magyarországon és Kárpátalján is gyermekvédelmi központok alapítója, felépítője, működtetője. Intézményrendszere, több tucat lelkes munkatársa segítségével közel 700 rászoruló gyermek számára teremtett emberi környezetet, lelki, szellemi otthont. Európa és Amerika nagyvárosaiba hívják, filmek, tévé- és rádióműsorok főszereplője, neve egy sereg honlap legkeresettebb címsora.
Híressé vált anélkül, hogy a mai hírességek egyetlen tulajdonságával is rendelkezne.
De nemcsak mai csillagnak furcsa fényű, hanem ferencesnek is.
A világtól szívesen visszavonuló rend tagjaként maga keresi a bajok sűrűjét, sőt a gondjaiba fogadottak érdekében a társadalom, a sajtó hangos nyilvánosságát is. Barna csuhájával a szerénységet igen, a magányba menekvés kényelmét nem vette magára.
Csaba atya csodatétele 1992-ben, Déván kezdődött, én most mégis egy másik helyszínt villantok fel. A Hargita lábánál, Kiruly fürdőn ferences kistestvérek szervezte táborban  Csaba atyá csuhájára éppen hét gyermek van ráhímezve: kettő a térdén lovagol, kettőt magához ölel, egy a nyakában ül, kettő a hátának dőlve.
Akkor, ott — a szeretet végtelen öröméről adott mindeneknek példát.
Most, tizenöt év múltán, Böjte Csaba méltatására készülve nem győzöm számolni a megvalósult és a tervezett intézményeket. A szórványban, a semmiből, egyedül, barátcsuhában kezdett építeni.
Miközben köröskörül „úr a betyárság”, és a jók kezüket tördelik, hogy nem lehet, nem érdemes, Csaba atya — a szeretet végtelen erejéről tesz  tanúságot.
Egyedül kezdte, mára segítők egész serege áll mellette. „Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.” — üzeni.
Egy kis szórványplébánia gondját bízták rá, s ő ezernyi kinyújtott kézbe ad kenyeret, könyvet, ezernyi ajkat tanít meg magyarul szólni, énekelni, imádkozni. Tetteinek önzetlensége, igaza szavait is kifényesíti. Ezért oly megrendítően hiteles és meggyőző mindaz, amit ír és mond: „Hiszek a szóban, az igében, mely által beléphetek testvérem szívébe. Hiszek a párbeszéd erejében, mely által értékeimet felkínálhatom, és megismerhetem társamat, az ő álmait, céljait, reményeit. A kimondott igaz szó által mindketten többek leszünk.”
Aki 700 gyermek sorsáért vállalt felelősséget, nem lehet közömbös a rábízottakat emelő vagy gáncsoló társadalmi küzdőtér iránt sem: „Engem nem érdekelnek az okos politikai magyarázkodások, engem az élet érdekel, mely vagy kibomlik, vagy sorvad, vagy gyümölcsöt terem, vagy elhal. Kit érdekel, hogy miért hallgatnak el harangjaink? Apad el asszonyaink méhe? És alszanak ki a játékos fények gyermekeink szemében?  Egy elöljáró ne mentegetőzzön, mert ő forrás, melyből életnek kell fakadnia, és nem ócska magyarázkodásnak, hogy mért is buknak meg a vizsgákon gyermekeink, és ragad a mocsoktól a ház. Ne megmagyarázza, a rossz jegyet, hanem vezessen, győzzön, neveljen bajnokot.”
Hadvezérhez illő szavak, akkor is, ha ferences szerénységgel így zárulnak: „Kisebb testvéri szeretettel imádkozom népem lelki megújulásáért.”
Böjte Csaba szerény.
„Van mire szerénynek lennie” – mondaná róla is Fejér Lipót, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem matematikában iskolát teremtő, hajdani professzora.
És mert szerény, bizonyára rosszallja majd, hogy egy másik, hatalmas iskola-alapítóval hasonlítom össze. Gróf Klebelsberg Kunót a huszadik századi magyar oktatás első emberének tartják. 4000 iskolát, 500 óvodát, 1500 könyvtárat alapított. A teljes falusi iskolahálózat mellé a tanítóknak lakást, megbecsülést, a diákoknak élvezettel megtanulható nemzeti tantervet adott. — Tanügyminiszter volt.
Dévától nem is oly messzire, Magyarpécskán született. 1922 és 1931 között mindössze kilenc év alatt valósította meg művelt középosztályt nevelő, Nobel-díjak sorát termő iskolaprogramját, mely az összetört, akkor is mélyponton levő nemzetnek az egyetlen kiutat mutatta meg. Szavai szerint: „Lehet egy nemzetet szegénnyé, koldussá tenni, de ha a nemzetben lakozó szellemi és erkölcsi erőket megtartani és gyarapítani képesek vagyunk, akkor a nemzet nincs elveszve, és mindent vissza lehet szerezni.”
Klebelsberg Kunó reggelente e szavakkal lépett munkatársai közé az oktatási minisztériumba: – Uraim, azzal a felelősséggel végezzük munkánkat, hogy ez itt a nemzetvédelmi minisztérium.
Böjte Csaba megalapította saját nemzetvédelmi minisztériumát.
Ez a laudáció nem felel meg a műfaji követelményeknek.
De Csaba atya bizonyára megbocsájtja, hiszen hivatásában élő nyelv még a latin, és laudálni katolikus hittel csak egyvalakit illik.
Tehát: laudetur, dicsértessék a szeretet erős szövetségével bennünket megtartó, magához emelő Isten.
És tiszteltessék, aki életét arra áldozza, hogy földi két szemünknek is láthatóvá megtapasztalhatóvá tegye Teremtőnk mindenütt jelen levő üzenetét.  
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége  Böjte Csabát intézményteremtő, közösségépítő, anyanyelv-védő munkájáért a Nyelvőrzés Díjával tünteti ki, amely díj 2007-től Sütő András nevét viseli.

Zsigmond Emese