Komoróczy György laudációja

Számomra megtisztelő feladata Komoróczy György nyelvművelő tevékenységét méltatni. Meggyőződésem: ilyenirányú tevékenységének mértéke és értéke méltóvá teszi őt arra, hogy az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége ebben az évben, a 2004-es esztendőben neki ítélje oda a „Nyelvmegőrzés” díját.
Talán nem mindenki előtt ismeretes, hogy Komoróczy pályája nem filológusként indult. Íráskészsége az újságírói pályára sodorja vegyészként autodidakta módon elsajátítja a nyelvtudományi ismereteket, s már 1970-től állandó nyelvművelő rovatot vezet a csíkszeredai megyei napilapban, a Hargitában. Közművelődési és nyelvművelő cikkeit közli a Munkásélet, A Hét, az Utunk és az Ifjúmunkás. Cikkei 1990 után a Hargita Népe, az Udvarhelyi Híradó, a Székely Útkereső, az Erdélyi Napló, a Romániai Magyar Szó hasábjain jelennek meg. Komorózyt ekkor már nyelvművelőként tartja számon a közvélemény. A romániai magyar nyelvészek közössége is soraiba fogadja. Ennek bizonyossága, hogy a Gálffy Mózes és Murádin László szerkesztette, 1975-ben kiadott Anyanyelvünk művelése című, minden erdélyi magyar nyelvészt felvonultató kötet munkatársaként ott találjuk Komoróczy Györgyöt is.
Ha valaki a napi- és hetilapokban megjelenő írásainak jellegét, elveit, tárgyát akarja megítélni, legjobban teszi, ha előveszi Komoróczy válogatott cikkeinek kötetét, címe: Magyar szavaink nyomában (1994). A kötet cikkeit olvasva, könnyen megállapítható, hogy a szerző munkássága különösen a műszaki és a közéleti, a hivatalos nyelvhasználat felé irányul. Figyelve a sajtó szövegeit meg az utca emberének nyelvét az erdélyi nyelvművelés fő feladatának a román nyelvi hatás és a kevertnyelvűség elleni küzdelmet tartja.
Úgy véli, még ha a beszélő alkalmi, magateremtette „szakszóval”, esetleg magyar körülírással fejezi ki is magát, szükséges figyelmeztetni: a szóban forgó jelentésnek megvan a pontos közmagyar nyelvi jelölője. Az egységes kifejezéskészlet használata érdekében szükség van olyan útbaigazításra, „melynek célja az egységes magyar irodalmi és köznyelv, a normatív nyelvhasználat szélesebb körű terjesztése, megismertetése”. Szemléletének alapja: egyetlen magyar nyelv van, az az eszményi nyelvi norma, amely a regionális köznyelvi változatok előtt követendő példaként lebeg. Komoróczy a cikkeiben mindig megtalálja azt a kellő egyensúlyt, amely a nyelvi vétségek kimutatása és a nyelvi ismeretterjesztés aránya megkövetel.
Soha nem lankadó munkakedvvel, kitartással több évtized után is élteti a Hargita Népe nyelvművelő rovatát. A nyelvművelő mozgalom erdélyi eseményeiről szóló írásaival a budapesti Édes Anyanyelvünk című nyelvművelő folyóirat állandó munkatársa.
Méltó helyre kerül tehát a „Nyelvőrzés” díja. Ez a kitüntetés – kérjük  késztesse őt arra, hogy egy újabb nyelvművelő kötettel örvendeztesse meg a nyelvi kérdések iránt érdeklődő olvasót.

Murádin László