Kurkó János György laudációja

„Sas keringett a hegyek felett. Magasan, egészen magasan szállott... Így nézte Sándor gyermekkorában a sast, így vágyódott a messzeség után. Visszatántorgott a szobába, és lefeküdt. A láz vadul nyargalt belsejében... Könnyek szivárogtak égő szeméből. A kísérők aggódva nézték... Az ügyvivő besietett a szobába és hozzálátott a jelentéshez. – Mondott még valamit lázálmában? – kérdezte a szolgákat. – Nem tudjuk, szahib... Idegen, egészen-egészen idegen nyelven beszélt....”
Tisztelt hallgatóság! Kedves Tanulók!
A jelenlevők közül bizonyára sokan észrevették, hogy az elhangzott mondatok Kőrösi Csoma Sándor életének utolsó perceit idézték fel. Amikor a szülőföldtől távol, Indiában a súlyos betegség okozta lázálmában, földi életének végső jeleként az idegenek közt megszólalt magyarul. Anyanyelvén. Anyanyelvét az ember mint első és általában édesanyjától tanult nyelvet nem pusztán a közlés eszközeként használja.
Az anyanyelv az annál több. A lélek és a szív beszéde is. Azon gondolkodunk, álmodunk, vallunk szerelmet, azon kívánjuk megnevezni településeinket, folyóinkat, hegyeinket. Anyanyelvünkön beszélgetünk a fákkal, madarakkal, csillagokkal. És hagyatkozunk az utánunk maradóknak.
Ismert az eszmefuttatás: ha idegen nyelven társalgunk, bármennyire is otthonosak vagyunk benne, egy vagy több óra múltán kifáradunk... Csak az anyanyelvvel nem lehet jóllakni, csak azt fogadjuk magunkba korlátlanul úgy, hogy minden szemerjét azonnal vérré változtatjuk. (Kosztolányi Dezső) Az anyanyelv kísér el bennünket a bölcsőtől a koporsóig. A hűségnek kölcsönösnek kell lennie. Nyelvi szabadság nélkül a lélek nem szabad. Ebből következnie kell, hogy a nyelv, pontosabban az anyanyelv nem csak a nyelvtudósok birodalma, hanem mindannyiunké. Védelmére kell kelnünk, ha bárhol is bántják. Védők hál’ istennek akadnak a végeken is. Ezért rendhagyó az idén a Nyelvőrzés Díjának az odaítélése, ugyanis nem az eddigi szokásokat követte az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöksége a kitüntetendő személy kiválasztásában. Nem nyelvész, nyelvművelő vagy író részesül az idén a megtisztelő figyelemben, hanem a csíkszeredai jégkorongsport vezetője, a Hockey Club elnöke, Kurkó János György vállalkozó személyében, valamint a vezetése alatt álló csapat, amely csaknem a teljes országos román jégkorong-válogatottat jelenti. Ők a következő példáját mutatták az anyanyelv iránti hűségnek: amikor tavaly év végén, az Európa-bajnokság kezdete előtt néhány nappal a válogatott bukaresti edzője megtiltotta a keret tizenhat játékosának, hogy egymás közt szabad idejükben magyarul beszéljenek, Kurkó Jánossal az élen úgy döntöttek, hazautaznak Csíkszeredába, és nem vesznek részt a bajnoki mérkőzéseken. Útban hazafelé érkezett a hír utánuk Bukarestből: térjenek vissza. Kurkó elnök feltételt szabott: váltsák le a magyar nyelvet üldöző edzőt. Megtörtént, magyar edző került a válogatott élére, a csíki fiúk pedig ezüstérmet szereztek az Európa-bajnokságon Romániának. A történet – természetesen – ennél hosszabb és bonyolultabb. Bennünket most inkább az egyéni és a csoportos helytállás foglalkoztat, a kiállás legdrágább és legféltettebb nemzeti kincsünk, anyanyelvünk mellett.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége a Nyelvőrzés Díjával méltányolja Kurkó János Györgynek és az általa vezetett csapatnak a példamutató kiállását az anyanyelvhasználat szabadsága mellett.
 

Komoróczy György