Tüzes Bálint (1951–2013) posztumusz laudációja

Olvasom az Anyanyelvápolók Erdélyi szövetségének honlapján: „A Magyar Nyelv Napjai rendezvény egyik ünnepi mozzanata a Nyelvőrzés Díja átadása. Ezt a kitüntetést évente egyszer az AESZ elnöksége ítéli oda olyan nyelvészeknek, nyelvművelőknek, közéleti személyiségeknek, akik a magyar nyelv tisztaságának megőrzéséért, az anyanyelvi kultúra ápolásáért, a magyarul beszélők anyanyelv-használati jogaiért munkálkodtak. A Szövetség alkalmanként kiosztja a Nyelvrontás Díját is, mellyel a nyelvi igénytelenséget ítéli el.”

Ha most itt állna mellettem Tüzes Bálint, akkor mi ketten összekacsintva és teljes egyetértésben kiosztanánk sebtében száz-kétszáz ilyen Nyelvrontás Díjat, s tennénk ezt addig, amíg professzor Péntek János ránk nem dörrenne: eddig s netovább, mert azért a helyzet nem lehet ilyen rossz. Pedig igen, az. Vegyünk csak elő szinte bármilyen hazai nyomtatványt, már nem is csak újságot, de akár könyvet is. Vagy hallgassuk is, s ne csak nézzük, a tévét. A világhálón keringő szövegekről már nem is beszélve. Ma már ott tartunk, hogy ha én szerkesztőként nyelvromlásról beszélek, még a nyelvész is leint: ez csak nyelvi fejlődés, szétfejlődés, ami nem kárhoztatható. Pedig legutóbb tán épp Bálint hozta szóba: „szét” szavunknak nincs pozitív kicsengése, sátáni befolyást idéz, hiszen az ördög görög neve, a diabolosz annyit tesz: szétszóró. Rontó-bontó.

Amúgy valahányszor összefutottam Tüzes Bálinttal – az utóbbi évek rohanásában fájdalmasan kevésszer –, előbb-utóbb mindig oda lyukadtunk ki, hogy ki milyen botorságot, sőt baromságot írt le vagy mondott a médiában, a nyilvánosság terein, keserűen állapítva meg: leggyakrabban a közszereplők, a politikusok érdemelnék ki ezt a Nyelvrontás Díjat, nyomukban pedig a szervilis és rosszul képzett újságírók, s amikor már a képzésről esett szó, akkor az iskola és a templom is terítékre került. Mert a templom és az iskola nemcsak menedékünk nékünk, nemcsak a megmaradást kellene szolgálja, hanem lelkünk, testünk, nemzetünk épülését is. Nyelvünk őrzését és pallérozását is. Hogy végzik-e ezt kellő elánnal és elszántsággal, hozzáértéssel és eréllyel, erről majd még sokat fogunk beszélgetni Tüzes Bálinttal odaát. Ő az itteni, földi munkáját elvégezte, ezt én egy tavaly nyáron, közvetlenül a halála után írt nekrológban röviden összegeztem és méltattam, Bálint most felhorkanna, ha magamat kezdeném idézgetni.

A laudáció és a nekrológ amúgy rokon műfajok, lehetőleg legyen mindkettő rövid. Az a normális, ha bárki arra érdemest előbb laudálnak, s csak aztán búcsúztatnak, de lám, a különös helyzetű és sorsú Tüzes Bálinttal ez is fordítva történik. Bár ahogy visszagondolok az elmúlt hatvan vagy akár száz évünkre, az arra érdemesek sokasága nemhogy laudációban, de még tisztességes nekrológban sem részesült.

Róla itt és most annyit mindenképpen el kell mondanunk, hogy az ő irodalmi és közírói munkásságát csakis egy sokoldalú értelmiségi attitűd mentén érdemes értékelni. E tekintetben beszédes az őt barátként is búcsúztató premontrei apát vallomása, aki a gyászmisén elmondta: Tüzes Bálint sohasem használta doktori címét, s disszertációja megvédésének hírét is csak szűk ismerősi körével osztotta meg. Tanár lévén a tanító premontrei rend templomát választotta hite gyakorlásához. Vasárnaponként a hátsó padsorból csöndesen figyelte a miséket, s néha utólagosan megkritizált egy-egy prédikációt. A prépost megemlítette örmény gyökereit is, amelyek hozzásegítették ahhoz, hogy a fizikai gyengeség és szenvedés közepette is megőrizze emberi tartását, és példás szellemi magasságokba emelkedjen.

Akinek teste immár a szamosújvári Tüzes-kápolnában nyugszik, az lélekben most minden bizonnyal itt van közöttünk,  hogy átvegye az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségétől a NYELVŐRZÉS SÜTŐ ANDRÁS-DÍJÁT az erdélyi magyar nyelv védelmében, az anyanyelvi műveltség terjesztésében és az anyanyelvhasználat bátorításában szerzett érdemeiért. S ha kitüntetettünket az utókor majd úgy tartja számon, ahogyan a szűkszavú wikipédiás szócikk a világmindenségben elhelyezi, akkor megnyugodhatunk, mert a sorrend is korrekt lesz: Tüzes Bálint erdélyi magyar tanár, újságíró, költő.

Dénes László

Elhangzott Nagyváradon, 2014. május 16-án