Az 1991-ben megalakult és 1993-ban hivatalosan bejegyzett Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége az anyanyelvi mozgalom szakmai megalapozását, folyamatos működtetését és szervezését vállalta magára. A szervezet vezetői: dr. Péntek János egyetemi tanár, elnök; Ördög-Gyárfás Lajos művelődési tanácsos, ügyvezető elnök, Erdély Judit, magyar szakos tanár, alelnök.
A tagság zömét kitevő pedagógusok folyamatosan foglalkoznak a szép magyar beszéd oktatásával és gyakorlásával, a helyesírás javítását célzó programok megvalósításával, nyelvi, kiejtési és helyesírási versenyek szervezésével. Tanulók ezrei vesznek részt az évente megtartott anyanyelvi rendezvényeinken. A mozgalom kiterjed a romániai magyar nyelvű közoktatás minden szintjére és minden intézményére, a magyar nyelvű írott sajtóra, a rádióra és a televízióra, a szórványok nyelvi programjaira, a különböző szakterületek a közélet nyelvi kérdéseire, az egyházak és a hitélet szerepének tudatosítására a mintaszerű nyelvhasználatban és a nyelv megőrzésében.
Programok 2014.
Programok 2015.
Programok 2016.
Programok 2017.