Ma 2025. április 21., hétfő, Konrád napja van.

Főmenü

Programok 2015.

2015-ben is megszerveztük a diákok hagyományos vetélkedőit, valamint a  magyarországi döntőkön való részvételt.

Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a bukaresti Nemzeti Oktatási Minisztérium és a Mikes Kelemen Főgimnázium szervezésében 2015. január 29. és 31. között hetedik alkalommal került sor Sepsiszentgyörgyön a középiskolások országos helyesírási versenyére. A versenyre idén 71 középiskolás diák érkezett Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Kolozs, Kovászna, Fehér, Hargita, Maros, Máramaros, Szatmár és Temes megyékből. A versenyzőknek egy tollbamondást, valamint egy helyesírási feladatlapot kellett megírniuk, kitölteniük, ezeket a magyarországi versenyek követelményrendszeréhez igazodva dr. Cs. Nagy Lajos, a pozsonyi Comenius Egyetem és dr. N. Császi Ildikó, a Maribori Egyetem tanárai állították össze. Az ünnepélyes megnyitót követően a dolgozatírással egy időben került sor a tanárok fórumára. Az idei előadók Maleczki József és Szerecz György, a budapesti Magyar Nyelvstratégiai Intézet munkatársai voltak. A verseny a feladatok értékelésével és az ünnepélyes díjazással zárult. Az Implom József Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjén tíz erdélyi tanuló vett részt. A versenyre 2015. február 27-én került sor a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola szervezésében.

A kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum adott otthont 2015. április 24–26. között a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny országos szakaszának, melyet az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége hetedik alkalommal szervezett meg az általános iskolásoknak. A versenyre idén 72 általános iskolás diák érkezett Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Kolozs, Kovászna, Fehér, Hargita, Hunyad, Maros, Máramaros, Szatmár, Szeben, Szilágy, Temes megyékből és Bukarestből.
A versenyzőknek évfolyamonként egy tollbamondást, valamint egy helyesírási feladatlapot kellett megírniuk, kitölteniük, ezeket a magyarországi versenyek követelményrendszeréhez igazodva ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszékének oktatói állították össze. Az ünnepélyes megnyitót követően a dolgozatírással egy időben került sor dr. Fazakas Emese Magyar szaknyelvek kialakulása című szakmai előadására.A rendezvény a feladatok értékelésével és az ünnepélyes díjazással zárult. 2015. május 29–31. között szervezték Budapesten a Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozatának szervezésében a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjét. Erdélyt 12 diák képviselte Kovászna, Hargita, Maros, Kolozs és Szilágy megye iskoláiból. Az erdélyi csoport diákjai közül öten kategóriájukban az első tíz helyezett között szerepeltek. A csíkszeredai Botár Márta (Nagy István Művészeti Líceum) és a nagykárolyi Kintel Alexandra (Vasile Lucaciu Általános Iskola) elsők lettek az 5. illetve a 7. osztályosok közül. A hetedikesek versenyében negyedik lett a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum diákja, László István, Goró Ágota Székelyudvarhelyről, a Palló Imre Művészeti Líceumból az ötödik helyen végzett. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium 8. osztályos diákja, Man Rebeka a kilencedik helyet érte el korcsoportjában.
2015. május 15. és 17. között került sor az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Napsugár gyermeklap, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség és a házigazda iskolák: a Hám János Római-Katolikus Líceum, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Szatmárnémeti Református Kollégium szervezésében Szatmárnémetiben a Magyar Nyelv Napjai nagyszabású erdélyi magyar anyanyelvi rendezvénysorozatra, melyet szövetségünk fennállása óta minden évben megszervez. 
A rendezvény megnyitójára 2015. május 15-én került sor a Dinu Lipatti Filharmónia előadótermében. Köszöntőt mondott Gál Gyöngyi, Szatmár megye kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelője és Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a rendezvényt hivatalosan Péntek János, az AESZ elnöke nyitotta meg. Az ünnepélyes megnyitó fénypontja volt a Sütő Andrásról elnevezett Nyelvőrzés Díja átadása, amelyet 2015-ben az Igen, tessék! mozgalom kapta a civil felelősség tudatosításáért illetve a magyar nyelv nyilvános használatának bátorításáért. A díjat a mozgalom képviseletében Szabó Györke Zsombor tájékoztatási felelős vette át. A háromnapos rendezvény gazdag programot kínált a résztvevőknek: versenyzőknek és kísérő tanároknak. A megnyitó után a diákok játékos foglalkozásokon és dramatikus játékokon vettek részt, a pedagógusok és meghívottak részére szakmai konferenciát szerveztünk Játék a nyelvvel, játék a nyelvben, játékos nyelv címmel, amelyen Nagy L. János és Egyed Emese egyetemi tanárok tartottak előadást. Este a Kristályszemek diákszínjátszó csapat William Golding: A Legyek Ura című előadását nézték meg a résztvevők. Másnap a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőn három korosztályban több mint százötven diák mérte össze tudását, anyanyelvi műveltségét. Az erdélyi versenyzőkön kívül idén másodszorra magyarországi csapatok is részt vettek a vetélkedőn. A IV. osztályosok vetélkedőjét Zsigmond Emese a Napsugár gyermeklap főszerkesztője, az általános iskolások vetélkedőjét Rus Annamária és Tivadar Melinda, a középiskolásokét dr. Zsemlyei Borbála vezette, a verseny feladványai, gyakorlatai, kérdései a folyamatosan játékos nyelv tematikájához kapcsolódtak. A jó hangulatú, tartalmas versenyeket követően a résztvevők Ady nyomában Nagykárolyba és Érdmindszentre kirándultak. Vasárnap a versenyek kiértékelése és városlátogatás után a záróünnepség keretén belül került sor az ünnepélyes díjkiosztásra.
Július 26-án került idén sor az Unikornis középiskolás diákoknak szóló nyelvi olimpia országos szakaszára, melyet egy négynapos tábor keretében szervezett meg az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és Erdélyi Tehetségsegítő Tanács. A táborba a verseny két korábbi, internetes fordulóján legjobb eredményt elért csapatok vehettek részt. A tábori programot Deme Róbert színész vezette. A szakmai programot a Babeș-Bolyai Tudományetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékének oktatója, Kádár Edit és csapata, Gáll Erika és Lingvay Julianna mesteri hallgatók, valamint Dimény Hajnalka doktori hallgató biztosították. A versenyen kívül több műhelyfoglalkozáson is részt vehettek a diákok és tanáraik. 
A versenynek a Haszmann Pál Múzeum adott otthont, melynek a kitartó tábori esőt feledtető tereiben jó hangulatú csapatmunka folyt, amint teremről teremre jutva újabb és újabb feladat kihívása fogadta a diákokat. 
A verseny első díját a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjainak Adian csapata nyerte (Rancz Adrienn, Tamás Andrea, Talpă Diana, felészítő tanáruk Dr. Rancz Teréz), a második díjat a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Művészeti Szaklíceum közös csapatának, a Proklamál csapatnak ítélte a zsűri (Fehér Ágnes Etelka, Magdó Ráchel, Magdó Sándor), a harmadik díjat Gyergyószentmiklósra, a Salamon Ernő Elméleti Líceumba vitte el a Kopula csapata (Ambrus Dorottya és Kis András, felkészítő tanáruk Patek Mária), a tasnádi Technológiai Líceum Betűfalók csapata pedig dicséretbe részesült (Deák Evelin, Merk Helga-Henriett, felkészítő tanáruk Bendel Júlia-Krisztina). 
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége hagyományszerűen minden év őszén megszervezte az országos balladamondó versenyt, amelyre középiskolák és szakközépiskolák diákjai nevezhettek be. 2010-ben, a verseny történetében először találkozott két népköltői történetmondó műfaj, a ballada és a népmese. A társítás sikeresnek bizonyult, 2015-ben hatodik alkalommal szerveztük meg a rendezvényt, amely keretén belül 2013-tól külön versenykategóriaként kap helyet a balladaéneklő verseny. A rendezvényt Kriza János népköltészeti gyűjtőről neveztük el.
2015-ben november 12. és 14. között Sepsiszentgyörgyön szerveztük meg a verseny országos döntőjét, melyre 240 diák és tanár érkezett Erdély több településéről, és a szórványból is. 
A versenyre bejelentkezett diákoknak a magyar népköltészet gazdag kincsestárából kell válogatniuk, és ezáltal kapcsolatba kerülhetnek a magyarság szellemi örökségének értékes részével. A vetélkedő által a balladamondás és éneklés napjainkban elhanyagolt előadói műfajának is híveket szerezhetünk. 
A balladamondó versenyre IX–XII. osztályosok, a balladaéneklő versenyre pedig V–XII. osztályosok (két korcsoportban: V–VIII. és IX–XII.) jelentkezhettek. A mesemondó versenyen I–XII. osztályosok (öt korcsoportban: I–II., III.–IV., V–VI, VII–VIII. és IX–XII.) vehettek részt.
Mindhárom versenyformában az előzőleg megtartott helyi, megyei döntők győztesei vettek részt, melyekre 2015 októberében került sor.
Idén 15 megyéből érkeztek diákok a vetélkedőre, melynek a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Iskolaközpont, a Székely Nemzeti Múzeum, a Lábas Ház, a Míves Ház, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kónya Ádám Művelődési Ház adott otthont. A zsűri 23 tagból állt, hét bizottságra osztva. Sipos Zoltán, Kerezsi János, Sebestyén-Lázár Enikő és Dobos Krisztina zene szakos tanárok, Turzai Melánia, Pénzes Ágnes, Nagy Enikő, Erdély Judit, Ördög-Gyárfás Ágnes, Kiss Edith,  Benk Ilona, Pap Erika, Antal Margit, Tóth Mária Orsolya, Incze Melinda és Kőmíves Noémi magyar szakos tanárok, Oláh János, Szabó Irén, Leiti Mónika, Kocsis Annamária, és Demeter Magdolna tanítók, Zsigmond Emese a Napsugár főszerkesztője és Kalamár György színművész értékelték a diákok előadásait.
A legjobb mesemondóknak az ozsdolai Földes Levente, a madéfalvi Császár Balázs, a kézdivásárhelyi Rancz-Gyárfás Hanna, a baróti Szekeres Tas és a kézdivásárhelyi Fórika Zalán bizonyultak. A balladamondó verseny első díját idén a temesvári Horváth Petra érdemelte ki. A balladaéneklő versenyen a marosvásárhelyi Nemes Barbara Noémi és a csíkszeredai Mateies Mihaela bizonyultak a legjobbaknak.
A verseny után a résztvevők játszóházas foglalkozáson vettek részt és színházi előadást tekintettek meg. Szombaton a díjkiosztó ünnepség keretében az első helyezettek előadásában elhangoztak a nyertes mesék, illetve balladák.
 
A programok megvalósítását támogatta: 

  

  

 Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa

 
© AESz, 2008. Minden jog fenntartva. Grafika: Ördög-Gyárfás Ágota. Webdesign: http://www.voidart.ro/