Ma 2024. március 29., péntek, Auguszta napja van.

Főmenü

A Magyar Nyelv Napjai

Az AESZ hagyományos rendezvénye, amelyen évről évre változó helyszínen, szórványban vagy tömbmagyarságban ünnepli az anyanyelvet.

A rendezvény része:

A Magyar Nyelv Napjai rendezvény egyik ünnepi mozzanata a Nyelvőrzés Díja átadása. Ezt a kitüntetést évente egyszer az AESZ elnöksége ítéli oda olyan nyelvészeknek, nyelvművelőknek, közéleti személyiségeknek, akik a magyar nyelv tisztaságának megőrzéséért, az anyanyelvi kultúra ápolásáért, a magyarul beszélők anyanyelv-használati jogaiért munkálkodtak.

 A Magyar Nyelv Napjai 2018

 A Magyar Nyelv Napjai, Nagybánya, 2018. május 10–13.

A Magyar Nyelv Napjai rendezvénysorozatot idén 26. alkalommal május 10. és 13. között Nagybányán szervezte meg az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ), a Napsugár gyermeklappal, a Máramaros Megyei Tanfelügyelőséggel és a Németh László Elméleti Líceummmal közösen.

A rendezvény az óvárosi református templomban tartott péntek délelőtti ünnepélyes megnyitóval kezdődött, amelyen átadásra került a Sütő András Nyelvőrzés Díj és a Tüzes Bálint-díj, majd a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedővel folytatódott. Idén a kisiskolások versenyének témája Festőiskola – színek, képek, szavak volt, az általános iskolásoké pedig Szómúzeum. Elfelejtett szavaink nyomában. Délután a Példamutató elődök az anyanyelv szolgálatában: Sylvester és Misztótfalusi című szakmai konferenciával és koltói kirándulással folytatódott a rendezvény. A Sütő András Nyelvőrzés Díjat ez évben a nagybányai Iskoláinkért, Gyermekeinkért Egyesületnek adományozta a Szövetség a máramarosi magyar gyermekek anyanyelvükben való megmaradásáért és gyarapodásáért kifejtett következetes és hatékony tevékenységéért. A díjat dr. Péntek János az AESZ elnöke és Ördög-Gyárfás Lajos ügyvezető elnök adta át, laudációt Karsay Magdolna tanárnő mondott.

A Tüzes Bálint-díjat idén ketten kapták: Goró Ágota a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Középiskola tanulója, az Implom József Helyesírási Verseny 2017. évi össznemzeti döntőjén elért kimagasló eredményéért és Teleki Réka, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanulója, az Implom József Helyesírási Verseny 2018, évi össznemzeti döntőjén elért kimagasló eredményéért.

Szombaton misztótfalusi kirándulásra, az AESZ közgyűlésére, a záróünnepség és díjkiosztásra került sor.

A Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő díjazottjai:

IV. osztály
I. díj
Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Kolozsvár
A csapat neve: PILLÉK
Balázs Blanka Margit, Jakab-Medvéssi Eszter, Kun Brigitta Boglárka
tanító: Molnár Zoltán

II. díj
Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marovásárhely
A csapat neve: JELESEK
Bartha Előd, Oroszfái Krisztina, Laczkó Dorottya
tanító: Rupics Zsuzsanna

III. díj
Szacsvay Imre Általános Iskola, Nagyvárad
A csapat neve: RIKKANCSAPAT
Debrenti Kinga Dóra, Kéri Flóra, Rázmán Orsolya Fanni
tanító: Lovász Edit Irén

Dicséretek
Németh László Elméleti Líceum, Nagybánya
A csapat neve: VUK
Gircsis Beáta, Maftei Timeea, Saitos Abigél
tanító: Bálint Tünde

József Attila Általános Iskola, Csíkszereda
A csapat neve: PALLAS GYERMEKEI
Bencsik Veronika, Császár Anna-Róza, László Csongor
tanítók: Cseh Enikő, Kiss Benedek

S. Illyés Lajos Általános Iskola, Szováta
A csapat neve: OLVASÓSKÁK
Kacsó Barbara, Siklódi Chintya Adrienn, Veress Ágota
tanító: Májai Mária Magdolna

Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely
A csapat neve: LEFETYE
Hadnagy Ágnes, Novák Tímea, Szőcs-Gazdi Anna
tanítók: Dávid-Szabó Cecília, Sebestyén Klára


Apjok Norbert parlamenti képviselő különdíja
Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely
A csapat neve: F.C.B.
Lakatos Fanni, Réti Balázs, Székely Csenge
tanító: Gocz Ritta

A Németh László Líceum különdíja
Turóczi Mózes Általános Iskola, Kézdivásárhely
A csapat neve: AGYKONTROLL
Szász Boróka, Szász Zsuzsa, Opra Hunor Levente
tanító: Gergely Katalin

Napsugár különdíjak
Lepedus Janka-díj
Móra Ferenc Általános Iskola, Székelyudvarhely
A csapat neve: NAPSUGÁR UNIKORNISAI
Benedek Árvácska, Huszár Antónia, Soó Réka Johanna
tanító: Ülkei Edit

Tudor Vladimirescu Általános Iskola, Marosvásárhely
A csapat neve: ANGYALKÁK
Domahidi Adél, Kacsó Anett, Turos Sarolta
tanító: Pázsint Györgyi Amália

Vasile Lucaciu Általános Iskola, Nagykároly
A csapat neve: IRODALMÁSZOK
Bokor Titanilla Katalin, Gotlieb Rebeka, Szabó Anna Virág
tanító: Köllő Angél

Általános Iskola, Magyarlapád
A csapat neve: CSIPET-CSAPAT
Kiss Borbála, Turzai Zoltán, Szabó Dávid
tanító: Szilághi-Székely Melinda

Kőrösi Csoma Sándor Líceum, Kovászna
A csapat neve: CSIBECSAPAT
Bartha Boróka, Sidó Hanna Laura, Kerekes Károly Kevin
tanító: Bagoly Antónia

Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó
A csapat neve: KALAPOKOSOK
Ambarus Júlia, Miklósi Zoárd Szilárd, Ráduly Zsombor
tanító: Máthé Izabella

Cserey–Goga Technológiai Líceum, Kraszna
A csapat neve: HÓDÍTÓK
Bogdán Benedek, Debreczeni Zsófia, Sólyom Szilvia Alexa
tanító: Kocsis Éva


V–VIII. osztály

I. díj
Liviu Rebreanu Általános Iskola, Marosvásárhely
A csapat neve: RÚNÁK ÁRNYÉKÁBAN
Nagy Szilvia Bella, Szabó Eszter, Tamás Kristóf
felkészítő tanár: Albert-Buzási Margit

II. díj
Szacsvay Imre Általános Iskola, Nagyvárad
A csapat neve: FIRNYÁKOS
Deme Debóra, Szentpéteri Patricia, Mákocsi Alexa
felkészítő tanár: Horváth-Simon Erika

III. díj
Kőrösi Csoma Sándor Líceum, Kovászna
A csapat neve: SÁNTA PEGAZUS
Bede Anita, Czilli Anna-Klára, Fazakas Barbara
felkészítő tanár: Molnár Juliánna, Czilli Aranka-Ágota

Dicséretek
Kőrösi Csoma Sándor Líceum, Kovászna
A csapat neve: RUGANYOS MOZGÓ
Ambrus Édua, Benkő Andrea, Gyerő József
felkészítő tanár: Ambrus Andrea

Németh László Elméleti Líceum, Nagybánya
A csapat neve: MEDÁLIÁK TÁRSASÁGA
Balázs Udo, Krizsanovszki Viktor, Korponay Albert
felkészítő tanár: Váradi Izabella

Szacsvay Imre Általános Iskola, Nagyvárad
A csapat neve: ÉSZFOGAT
Hochhauser Ronald, Oszaczky-Butkay Gergő, Makai Dimény Anna
felkészítő tanár: Kecse Gabriella
 

 

A rendezvény programja: 

 

 

 

A Magyar Nyelv Napjai 2017

A Magyar Nyelv Napjai, Kézdivásárhely, 2017. május 11–14.

Letölthető adatlap: itt


Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége

520003 Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe) Str. Gróf Mikó Imre . 4/1/C/10, C.P. 141

Tel.: 004-0267-311940, e-mail: aesz@planet.ro www.aesz.ro, www.facebook.com/aesz2016

 

 A Magyar Nyelv Napjai, Marosvásárhely, 2016. május 20–22.

 http://www.aesz.ro/_afm/uploaded/plakat%20tamogatok%2034x70-01.jpghttp://www.aesz.ro/_afm/uploaded/plakat%20program%2034x70-01%20(1).jpg
A Magyar Nyelv Napjai rendezvénysorozatot idén 24. alkalommal május 20. és 22. között Marosvásárhelyen szervezte meg az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ), a Napsugár gyermeklappal, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülettel, a Maros Megyei Tanfelügyelőséggel és a Marosvásárhelyi Református Kollégiummal közösen.
A rendezvény a Kultúrpalota nagytermében tartott péntek délutáni ünnepélyes megnyitóval kezdődött, amelyen átadták A Sütő András Nyelvőrzés Díjat is, majd az Erdélyi magyar helységneveink című szakmai konferenciával és Aranka György szobrának megkoszorúzásával folytatódott.
A Sütő András Nyelvőrzés Díjat ez évben Kilyén Ilka marosvásárhelyi színművésznek adományozta a Szövetség az erdélyi magyar nyelv védelmében, az anyanyelvi műveltség terjesztésében és az anyanyelvhasználat bátorításában szerzett érdemeiért. A díjat Ördög-Gyárfás Lajos az AESZ ügyvezető elnöke adta át, laudációt Gáspár Sándor rádiószerkesztő mondott.
Szombaton került sor a kisiskolások, általános és középiskolások Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedője országos döntőjére, vasárnap pedig a záróünnepségen tartott díjkiosztásra. A versenyen 30 csapat 90 tanulója vett részt.
A rendezvényt a több mint százötven résztvevő számára szervezett különböző foglalkozás, városnézés, gernyeszegi kirándulás, előadás, táncház gazdagította.
A Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő díjazottjai:
 
IV. osztály
I. díj
Művészeti Líceum, Marosvásárhely
Nyelvtörők: Bartha Ákos, Gombocz Ágnes, Makkai Márton
Tanító: Csizmadi Csilla 
 
II. díj
Gyulakutai Általános Iskola
Bóbita: Antal Sára Panna, Császár Klára, Dósa Balázs
Tanító: Varga Éva
 
III. díj
Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti
Kincs: Kalocsai Petra Adrienn, Linzenbold Frida, Sárvári Zsófia
Tanító: Sárosi Melinda
 
Dicséretek
Dr. Bernády György Általános Iskola, Marosvásárhely
Fürkészek: Kántor Kincső, Kósa Emese Izabella, Tóbiás Noémi
Tanító: Szőcs-Adorjáni Mária
 
Petőfi Sándor Általános Iskola, Csíkszereda
Csíki Petőfisek: Bocskor-Salló Farkas, Borbé Ágnes, Herța Noémi
Tanító: Török Mária, Szász Katalin
 
Szacsvay Imre Általános Iskola, Nagyvárad
Tilinkó: Bimbó Zorka, Franțiu Alexandra, Kurcz Dániel
Tanító: Balog Emese, Pap Brigitta
 
Kőrösi Csoma Sándor Líceum, Kovászna
Szófonók: Ambrus Édua, Benkő Andrea, Czilli Anna Klára
Tanító: Fülöp Annamária
 
Lepedus Janka különdíj
Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely
Napraforgó: Dáni Kriszta, Gáspár Bernadett, Orbán Pál
Tanító: Ördög Mária
 
Napsugár különdíjak
Fogarasy Mihály Általános Iskola, Gyergyószentmiklós
Töprengők: Barabás Tímea, Ferencz Ferdinánd, Szász István
Tanító: Antal Kinga
 
Dimitrie Cantemir Általános Iskola, Nagyvárad
Nyelvőr Baglyok: Mercsányi László Levente, Szabó Renáta, Uivaroși Denisa
Tanító: Fándly Enikő Anna
 
Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy
Vuk: Balogh Adrienn, Bartos Kriszta, Benedek Ervin Márk
Tanító: Varga Mária
 
Szatmárnémeti Református Gimnázium
Nyelvőrök: Ilonczai Zsófia, Király Rebeka, Pataki Anna Rita Csenge
Tanító: Mekker Melinda
 
Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalának különdíja
Nicolae Iorga Általános Iskola, Nagybánya
Lovagok: Balogh Áron, Mihály Hannah, Vincze Márton Norbert
Tanító: Iloc Judit
 
Maros Megyei Tanfelügyelőség különdíja
Jósika Miklós Líceum, Torda
Tordai Pogácsák: Dénes Ádám, Harmath Dániel Zsolt, Szilágyi Tamás
Tanító: Fodor-Kiss Anna Mária
 
Marosvásárhelyi Református Kollégium különdíja
Móra Ferenc Általános Iskola, Zimándújfalu
Kincskeresők: Balogh Adrienn Lilla, Balogh Kinga, Molnár Melinda
Tanító: Valter Zsuzsa
 
Maros Megye Tanácsának különdíja
1-es Számú Általános Iskola, Kémer
Szupercsapat: Lőrincz Sándor Ákos, Major Dávid, Oláh Zsolt Krisztián
Tanító: Fazakas Ibolya
 
 
V–VIII. osztály
 
I. díj
Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy
6 árok mentén: Damokos Beatrix, Péter Brigitta, Szonda Gergő
Felkészítő tanár: Pénzes Ágnes, Kedves Laura
 
II. díj
Ady Endre Elméleti Líceum, Nagyvárad
Anyanyelvcsavarók: Divin Judit, Kohán Zsófia Emma, Társi Kristóf Zsolt
Felkészítő tanár: Kirkósa Enikő, Ferkő Emília
 
III. díj
11-es Számú Általános Iskola, Nagyvárad
Anyanyelvelők: Zefer Szilvia Petra, Moghiș Bianca, Zsebe Adél
Felkészítő tanár: Coroianu Ágnes
 
Dicséretek
Németh László Elméleti Líceum, Nagybánya
Medáliák Társasága: Balázs Udó, Krizsanovszki Viktor, Korponay Albert
Felkészítő tanár: Váradi Izabella
 
Európa Általános Iskola, Marosvásárhely
Helylesők: Oltean Annamária, Szabó Eszter, Szekernyés Péter
Felkészítő tanár: Tóth Mária Orsolya
 
Florea Bogdan Általános Iskola, Szászrégen
Nyelvmanók: Deák Anna Blanka, Ferenczi Beatrix, Czimbalmos Eszter-Réka
Felkészítő tanár: Ady Gyöngyvér
 
Különdíjak
Antos János Általános Iskola, Réty
Kolibrik: Kányádi Anita, Fejér Rebeka, Szabó Eszter
Felkészítő tanár: Már Orsolya
 
Liviu Rebreanu Általános Iskola, Marosvásárhely
Szóforgatók: Forró-Bathó Eszter-Anna, Székely Dávid, Török Adrienn
Felkészítő tanár: Majláth Gabriella
 
Geo Bogza Általános Iskola, Balánbánya
Nem rezelünk be!: Balázs Andor, Cherecheș Előd, Kedves Alexandra
Felkészítő tanár: Vermesser Levente
 
IX–XII. osztály
 
I. díj
Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely
Gatyábarázott Szókukacok: Portik Kriszta, Jánosi Mária, Portik Sándor
Felkészítő tanár: Fekete Erzsébet-Noémi
 

 

© AESz, 2008. Minden jog fenntartva. Grafika: Ördög-Gyárfás Ágota. Webdesign: http://www.voidart.ro/