Ma 2020. február 23., vasárnap, Alfréd napja van.

Főmenü

Hírek

Tisztújító közgyűlés

Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége október 22-én tartotta tisztújító közgyűlését Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében. A közgyűlésen megjelent AESZ-tagokat Péntek János elnök köszöntötte, aki négy évet átölelő beszámolójában megemlítette, hogy az elmúlt időszakban az AESZ nem kényszerült arra, hogy fennmaradásához szövetséget kössön politikai pártokkal, és azt is kiemelte, hogy az utóbbi időben a román Oktatási Minisztérium jelentős támogatást nyújtott a szervezetnek. Az elnök megemlítette a hazai és külföldi civil szervezetekkel való együttműködést, szólt arról, hogy az elmúlt évben első alkalommal két helyesírási verseny erdélyi döntője is megszervezésre került, ugyanakkor az AESZ kiadói tevékenységéről is beszélt. A gazdasági válság ellenére az AESZ tevékenysége folyamatos – mondta Péntek János, aki azt hangsúlyozta, hogy a szövetségnek fel kell vállalnia, hogy a magyartanárok szakmai fóruma legyen.
Erdély Judit programvezető alelnök beszámolójában megemlítette az Aranka György Társasággal fenntartott jó kapcsolatot, szólt a magyarországi versenyeken való erdélyi részvételről, nehezményezte, hogy az erdélyi diákok a Kárpát-medencei anyanyelvi döntőkön a határon túli kategóriákban külön helyszíneken versenyeznek, és nem együtt az anyaországi diákokkal. Erdély Judit tájékoztatta a tagságot arról, hogy az AESZ kapcsolatot épített ki a Magyar Nyelv Múzeumával, beszámolt a zsoboki anyanyelvi táborról, és javasolta, hogy a szövetség is támogassa a jövőben a tábor szervezését. Zsigmond Emese elnökségi tag a kisiskolásoknak szervezett anyanyelvi versenyekről szólt. Elhangzott, hogy a Magyar Nyelv Napjai keretében eddig megtartott mesemondó verseny ezentúl a balladamondó versennyel együtt legyen megrendezve. Zsigmond Emese javasolta, hogy az AESZ nyisson az óvónők, tanítónők, egyházi képviselők felé, szóvá tette a sajtó és a megyei tanfelügyelők távolmaradását. Javasolta, hogy az AESZ-iroda keresse meg azokat a fórumokat, amelyek tevékenysége az anyanyelvvel kapcsolatos, és kezdeményezte, hogy az AESZ alapítson egy díjat (Magyar Nyelvi Otthonosság), amelyet azoknak a középiskolásoknak osztanának ki, akik legtöbbet tesznek a magyar nyelv tisztaságáért.  
Pásztor Gabriella elnökségi tag, a kisebbségügyi minisztérium vezérigazgatója beszámolt minisztériumi tevékenységéről, szólt azokról a lehetőségekről, amelyek segítenék az AESZ tevékenységét, és további támogatásáról biztosítja a szövetséget.
Ördög-Gyárfás Lajos ügyvezető elnök beszámolójában ismertette a zárszámadást, elmondta, hogy az elmúlt négy évben minden rendezvényre sikerült biztosítani az anyagi hátteret.
A hozzászólásokban Máthé András a tankönyvek minőségét kifogásolta, Iszlai Enikő megköszönte az AESZ támogatását a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny erdélyi szakaszának megszervezésében. Ömböli Irma kifogásolta az AESZ-tagok távolmaradását, és javasolta, hogy a szövetség a szakfelügyelőkön keresztül szólítsa meg a magyar tanárokat. Péntek János válaszolva ez utóbbi felszólalásra elmondta, hogy jogos a megjegyzés, egy kicsit valóban beszűkült az AESZ, tehát szükség van a fiatalításra, a sajtó, a lelkészek bevonására.   
A közgyűlés második felében került sor a tisztújításra. Az elnökség összetételében nem történt változás. Elnök: Péntek János. Alelnök: Erdély Judit. Ügyvezető elnök: Ördög-Gyárfás Lajos. Elnökségi tagok: Zsigmond Emese, Pásztor Gabriella, Turzai Melánia és Kádár Edit. Ugyanakkor javaslatok hangzottak el a területi felelősöket illetően. Eszerint a következő nevek hangzottak el: Nagy Éva (Bukarest), Rudolf Ágnes (Arad), Mészáros Ildikó (Temes), Sárkány Panna (Beszterce-Naszód), Simon György (Maros), Kun-Gazda Kinga (Hunyad), Mirk László (Csíkszereda), Ványolós Erzsébet (Székelyudvarehely), Incefi Tünde (Kovászna), Nagy Tamás (Kézdivásárhely), Vass Mária (Szatmár), Csiszár Zsuzsa (Szilágy), Tunyogi Katalin (Bihar), Szabó Both Mária (Brassó), Váradi Izabella (Máramaros), Ambrus Adél (Gyimes), Patek Mária (Gyergyószentmiklós). A számvizsgáló bizottság tagjai lettek: Péter Sándor, Pásztori Klára és Gáspár Ildikó.
A tisztújító közgyűlés végén Ördög-Gyárfás Lajos ismertette az AESZ 2010-es évi rendezvénynaptárát. Ugyanakkor szólt arról, hogy a Békés megyei önkormányzat és az AESZ közösen tervezi, hogy cserekapcsolatot alakít ki, így a magyarországi megyéből diákok vennének részt a Setétpatakon minden évben megszervezésre kerülő Kárpát-medencei Anyanyelvi Táborban, viszonzásul pedig erdélyi gyerekek táborozhatnának Békésben. A közgyűlés egyetértett a kölcsönös táboroztatással, és a jövő évi tevékenységi tervet is elfogadta. (LZS)

© AESz, 2008. Minden jog fenntartva. Grafika: Ördög-Gyárfás Ágota. Webdesign: http://www.voidart.ro/