Ma 2020. február 23., vasárnap, Alfréd napja van.

Főmenü

Hírek

Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny - országos szakasz eredményei

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny országos döntője a Brassaiban

Április 8- 10-e között harmadik alkalommal szervezte meg a Brassai Sámuel Elméleti Líceum magyar katedrája a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny országos döntőjét. A vetélkedőre 17 megyéből érkeztek versenyzők, így összesen 62 diák mérhette össze tudását. Vendégeink között köszönthettük  dr. Fazakas Emese tanszékvezető-helyettest, a zsűri elnökét, dr. Kádár Editet, a BBTE, BtK, Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékének adjunktusát, aki a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny romániai szervezője, dr. Zsemlyei Borbála tanársegédet. Az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Spotminisztérium részéről Szőcs Domokos vezérigazgató és dr. Váradi Izabella tanácsos asszony tisztelt meg jelenlétével. A Kolozs megyei  tanfelügyelőséget Ömböli Irma szakfelügyelő képviselte.
 A szombat délelőtti megnyitó ünnepsége a II. osztályos Ecsedy- Baumann Hanna  énekével kezdődött, majd a szervezők nevében Iszlai Enikő köszöntötte a versenyzőket.  Rónai Éva vallástanárnő verses-zenés öszeállítása teremtett ünnepélyes hangulatot.. Biztató szavak hangzottak el iskolánk igazgatónője, Kósa Mária, dr. Fazakas Emese egyetemi tanár és dr. Váradi Izabella magyar szakos tanácsos asszony részéről, majd Ömböli Irma tanfelügyelőnő megnyitotta a rendezvényt.
Ezt követően a diákok kézhez kaphatták a feladatlapokat, elkezdődhetett a verseny. Mialatt a feladatlapokat oldották, a tanárok egy színvonalas szakmai előadást hallgathattak meg Nyelvi babonák és ami mögöttük van címmel  dr. Fazakas Emese részéről.
A kimerítő munka után változatos tevékenységekben vehettek részt a „fiatal nyelvészek”. Előbb filmet vetítettek nekik a Brassai azon diákjai, akik régebben maguk is részt vettek a Simonyin, most pedig már a szervezésben segítettek.
Ezután városnézésre került sor. Dr. Vajnár János és Vajnár Emese vezetésével  meglátogatták Kolozsvár nevezetesebb helyeit, s élményekkel gazdagon tértek vissza az iskolába.
A vacsorát játékest követte, ahol a diákok kézügyességüket, leleményességüket tehették próbára. Az est fénypontja a Barátság piramisa volt. A résztvevők és szervezők dobozokból piramist építettek, ezekre mindenki kézlenyomata és aláírása rákerült, emlékét őrizve egy szép hétvégének és talán életre szóló barátságoknak.
Vasárnap a díjazási ünnepség zárta a háromnapos versenyt. Dr. Kádár Edit értékelte a versenylapokat, bemutatta a javításkor tapasztalt jellegzetes, többször előforduló hibákat , s megmagyarázta azok okát.. Nemcsak jótanáccsal látott el mindenkit, hanem arra buzdította az összegyűlt diáksereget, hogy olvasva tanuljon, mert minél gyakrabban használjuk az írott nyelvet, annál jobban rögzül a problémásabb szavak írásképe. De nem csupán azért érdemes olvasni, hogy megtanuljunk helyesen írni.  Az olvasásban az a szép, hogy mi leszünk a rendezők, mi álmodjuk meg a történetek minden apró részletét.
Az ünnepség utolsó momentuma a díjkiosztás volt. Támogatóink voltak: a Nevelési, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium, a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, amely egyben társszervező, a Pro Brassai Sámuel Egyesület, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum, akiknek ezúton is köszönjük a segítséget.
Gratulálunk a verseny minden résztvevőjének, s köszönjük mindazok segítségét, akik lehetővé tették ennek a versenynek a létrejöttét.
A verseny győztesei:
V. osztály:
I. díj Baranyai István Dávid (Szatmárnémeti 10-es számú Általános Iskola, Rus Annamária növendéke)
II. díj Erőss Ágota (Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, Pénzes Ágnes növendéke)
III. díj Muszka Zsuzsa (Nagykárolyi 1-es számú Általános Iskola, Belényi Andrea növendéke)
VI. osztály:
I. díj Péntek Emese (N. Titulescu Iskola, Kolozsvár, Tamás Éva növendéke)
II. díj Dorgó András-Miklós (Nagy Imre Általános Iskola, Csíkszereda, Bedő Aranka növendéke)
III. díj Gurza Kriszta-Beáta (Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, Soós Katalin növendéke)
VII. osztály:
I. díj Walcz Beatrix (Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, Dobra Judit növendéke)
II. díj Dobai István (Şcoala Gimn.“M.Eminescu” Zalău, Boda Erzsébet növendéke)
III. díj Anghel Anna (Nagy Imre Általános Iskola, Csíkszereda, Bedő Aranka növendéke)
VIII. osztály:
I. díj Heidenhoffer Erhard (Zelk Zoltán Ált. Isk, Érmihályfalva, Boros Emőke növendéke)
II. díj Kopacz Hanna (Váradi József I-VIII. osztályos Iskola, Sepsiszentgyörgy, Jakab Imola növendéke)
III. díj Ujvárosi Beáta Lujza (Brassai Sámuel Elméleti Líceum, Kolozsvár, Szallós-Kis Melinda növendéke)
Ők képviselik majd Romániát a Budapesten tartandó Kárpát- medencei döntőn. Jó készülést, sok sikert nekik!
                    A Brassai Sámuel Elméleti Líceum magyar katedrája
               

 
 

© AESz, 2008. Minden jog fenntartva. Grafika: Ördög-Gyárfás Ágota. Webdesign: http://www.voidart.ro/