Ma 2020. február 25., kedd, Géza napja van.

Főmenü

Hírek

Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny

Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége hagyományszerűen minden év őszén megszervezte az országos balladamondó versenyt, amelyre középiskolák és szakközépiskolák diákjai nevezhettek be. 2010-ben, a verseny történetében először találkozott két népköltői történetmondó műfaj, a ballada és a népmese. A társítás sikeresnek bizonyult, 2016-ban hetedik alkalommal szerveztük meg a rendezvényt, amely keretén belül 2013-tól külön versenykategóriaként kap helyet a balladaéneklő verseny. A rendezvényt Kriza János népköltészeti gyűjtőről neveztük el.
2016-ban november 10. és 12. között Sepsiszentgyörgyön szerveztük meg a verseny országos döntőjét, melyre 220 diák és tanár érkezett Erdély több településéről, és a szórványból is.
A versenyre bejelentkezett diákoknak a magyar népköltészet gazdag kincsestárából kell válogatniuk, és ezáltal kapcsolatba kerülhetnek a magyarság szellemi örökségének értékes részével. A vetélkedő által a balladamondás és éneklés napjainkban elhanyagolt előadói műfajának is híveket szerezhetünk.
A balladamondó versenyre IX–XII. osztályosok, a balladaéneklő versenyre pedig V–XII. osztályosok (két korcsoportban: V–VIII. és IX–XII.) jelentkezhettek. A mesemondó versenyen I–XII. osztályosok (öt korcsoportban: I–II., III.–IV., V–VI, VII–VIII. és IX–XII.) vehettek részt.
Mindhárom versenyformában az előzőleg megtartott helyi, megyei döntők győztesei vettek részt, melyekre 2016 októberében került sor.
Idén 15 megyéből érkeztek diákok a vetélkedőre, melynek a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Iskolaközpont, a Székely Nemzeti Múzeum, a Lábas Ház, a Míves Ház, a Bod Péter Megyei Könyvtár, a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér és a Kónya Ádám Művelődési Ház adott otthont. A zsűri 21 tagból állt, hét bizottságra osztva. Sipos Zoltán, Sebestyén-Lázár Enikő és Dobos Krisztina zene szakos tanárok, Turzai Melánia, Szatmári Ildikó, Szabó Mária Magdolna, Kiss Edit, Iszlai Enikő, Benk Ilona, András Teréz, Antal Margit, Tóth Mária Orsolya, Pataki Ida és Kőmíves Noémi magyar szakos tanárok, Kocsis Annamária, Mekker Melinda, Vig-Szabó Andrea, Szász Gyöngyvér és Tari Éva tanítók, Zsigmond Emese a Napsugár főszerkesztője és Kalamár György színművész értékelték a diákok előadásait.
A legjobb mesemondóknak az székelykeresztúri Mátéffy Anna, a körtvélyfájai Berekméri Bálint, a székelykeresztúri Fodor Boróka Gabriella, a szatmárnémeti Kánya Réka és a nagyenyedi Kolumbán Pál bizonyultak. A balladamondó verseny első díját idén a székelyudvarhelyi Pál Emil érdemelte ki. A balladaéneklő versenyen a nagyváradi Baranyi Tünde és a marosvásárhelyi Szöllősi Katalin bizonyultak a legjobbaknak. További eredmények ITT
A verseny után a résztvevők játszóházas foglalkozáson vettek részt és színházi előadást tekintettek meg. Szombaton a díjkiosztó ünnepség keretében az első helyezettek előadásában elhangoztak a nyertes mesék, illetve balladák.

Fotók https://www.facebook.com/aesz2016/?ref=aymt_homepage_panel 

A program megvalósítását támogatta:

  

 Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa

 

© AESz, 2008. Minden jog fenntartva. Grafika: Ördög-Gyárfás Ágota. Webdesign: http://www.voidart.ro/